Minden Borcsával kezdődött!

2022. 07. 09., szo – 10:04

A Tisza mentén fekvő Algyő településen él és gazdálkodik a Farkas házaspár, akik Zi-Gi Sajt márkanéven állítják elő és értékesítik kecsketejből készült termékeiket.  Kézműves sajtjaik készítésekor a legfontosabb szempont a minőség.

Minden Borcsával kezdődött, mármint a kecsketartás, az algyői Farkas házaspár esetében, így hívták ugyanis az első kecskéjüket, mellyel, sok évvel ezelőtt elindították az állattartást. Látogatásom elején tájékoztatást adtam számukra, a termelői kosár oldal lehetőségeit illetően, mellyel bővíteni tudják megjelenési lehetőségeiket, Ők pedig beavattak családi gazdaságuk történetébe. 

Szoros munkamegosztás szerint dolgoznak, Imre látja el az állatokat és naponta kétszer végzi a fejést, Terike pedig készíti a sajtokat, túrót, joghurtot, és intézi, szervezi az értékesítést. Gazdaságukat folyamatosan fejlesztették mind az állatállomány létszáma, mind az épületek, a fejés és az infrastruktúra tekintetében. 

Imre tagja volt a Magyar Kecsketenyésztők Országos Szövetségének, a felügyelő bizottságban tevékenykedett. Elkészült a kecsketej feldolgozó kisüzem, mely HACCP minősítéssel is rendelkezik. A tenyészet 2017-18-ban, 100-120 kecskéből állt, és napi 100 liter tejet dolgoztak fel. Jelenleg 50 egyed képezi az állományt, 25 liter tejet dolgoznak fel, céljuk a napi 50 liter feldolgozása. Az állattartás és a takarmány tárolás körülményeit jelenleg is fejlesztik, új önetetők, önitatók kerültek beállításra, terménytároló helyiséget alakítanak ki. 

Új piacokat kerestek, inkább az éttermek és szállodák ellátása felé nyitottak, kevesebb piacra és rendezvényre járnak. Termékeik előállításakor a magas, piacképes minőségre koncentrálnak. Így például a séfek szeretik a félkemény sajtjaikat, melyek az éttermekben grillezésre, rántott sajt készítésre használnak. 

A látogatás a családi gazdaságban számomra is különleges élmény volt, bepillanthattam egy sajtműhely mindennapjaiba. Imre megmutatta a kecskeistállót, a szabad területet, ahol éppen a kecskék pihentek. Terikének köszönhetően pedig láthattam a tejfeldolgozó üzemüket, belestem a hűtőraktárba is, ahol a sajtjaik sorakoztak, várva a vevőkhöz való szállítást.

A Zi-Gi Sajt termékek nagyon ízletesek, szívesen vásárolják azokat az éttermek és szállodák, hiszen a kecskesajt különleges tejtermék, mind a séfek, mind a fogyasztók kedvence.

Szerző: Benkő Zsolt
Fotó: Benkő Zsolt