Kézműves és kistermelői tagozat alakul a dél-alföldi régióban

2023. 11. 24., p – 09:41

Az Orosháza és Térsége Gazdakör arról döntött, hogy kézműves tagozattal bővíti az egyesületet. A szervezést egy elismert helyi chilitermesztő házaspárra bízták, akik a közösségi médiumokon keresztül kezdték meg a szervezést.

Napjainkban egyre inkább a nagygazdálkodók és a multicégek uralják az agrárágazatot. Mi, kistermelők pedig úgy érezzük, mind a képviselők, mind a társadalom tagjai kevesebb figyelmet fordítanak a kézműves és kistermelői termékekre.

Ugyanakkor nekünk az a célunk, hogy elismerjék az általunk végzett munkát, ugyanis termékeink útját mi valóban a „szántóföldtől az asztalig”, az „istállótól az asztalig” végigkísérjük, nyomon követjük, és nap mint nap azért dolgozunk, hogy kiváló minőségű helyi termékek kerüljenek a vásárlóinkhoz.

Az Orosháza és Térsége Gazdakör – Brlázs Róbert vezetésével – már korábban is felfigyelt a helyi kisgazdálkodókra, emiatt nagyobb hangsúlyt fektetett az összefogásra és a megsegítésükre. Helyi termelőként örömmel olvastam azt a hírt, hogy a gazdakör elnöksége eldöntötte, kézműves tagozattal bővítik az egyesületünket. A tagozat megszervezésére Vincze Attilát kérték fel. E rövid tájékoztató is rendkívül jól szemlélteti, térségünkben valóban figyelnek a kistermelőkre, a helyi termékek elismertetésére és népszerűsítésére, a gazdálkodók támogatására.

Attilát méltán alkalmasnak tartom a feladatra, mind kistermelői tevékenysége – feleségével, Grestyák Tündével közösen országszerte elismert chilitermesztők (gazdálkodásukat, a Winner’s Gardent számos díjban részesítették) –, mind emberi hozzáállása, pozitív gondolkodása és segítőkészsége miatt.

Vincze Attila megkeresésemre azt mondta az alakuló tagozatról, abba Orosházán és térségében élő, mezőgazdaságból származó alaptermékből élelmiszert vagy kézműves terméket előállító kistermelőket és mikro-vállalkozásokat vár.

A tagozat legfőbb kitűzött céljai az összefogás, a hatékony érdekvédelem, és ennek érdekében együttműködés a szakhatóságokkal és más szervezetekkel. Továbbá a tagozat tagjait információkkal szeretné ellátni a rövid élelmiszerláncok kialakításában.

Tervezik az új hatósági előírások ismertetését, olyan előadások, oktatások, szakmai látogatások szervezését, amelyek a kistermelőknek a napi működésükhöz, fejlődésükhöz, hatékonyabb piacra jutásukhoz szükségesek lehetnek.

Ezeken a célokon felül szeretnék elérni, hogy a térségünkben lévő kistermelők, kézművesek, mikrovállalkozások helyben és Magyarországon ismertebbé és elismertebbé váljanak, illetve egy jó, egymást segítő közösséget alkossanak.

További információk a kézműves tagozat alakulásáról Vincze Attilától a +36 (30) 653-1850-es telefonszámon kaphatók.

 

Forrás: Kistermelők Lapja/ Szilágyi Szabina
Fotó: Magosz, Facebook oldal