Répásháti Farm, avagy egy családi gazdaság, ami több lábon áll

2024. 04. 27., szo – 07:41

A mezőgazdasági termelés akkor áll biztosabb lábakon, hogyha az abból származó bevétel, több tevékenységből származik. Ennek kialakításán munkálkodik egy hódmezővásárhelyi, többgyermekes család, akik Répásháti tanyájukon, tojó tyúkok tartásába kezdtek.

A városokban élők közül is sokan keresik, a hagyományos módszerekkel, kistermelők, családi gazdálkodók által előállított termékeket. Ebbe a körbe tartozik a tojás, mint alapvető élelmiszerünk.

A helyi, hódmezővásárhelyi piacra járóként, minden alkalommal látom és már vásároltam is, Tóth - Nagy Szabinánál, aki férjével közösen, tanyájukon létrehoztak, egy tojás termelő kis gazdaságot. Mindezt a több lábon állás, és a napi bevétel szerzés céljából. Szabina volt olyan kedves és megmutatta, az 500-s létszámú, Bábolnai tojó hibrid állományukat és megismertette a mindennapi munkájukat, céljaikat, terveiket.

Alapvetően szántóföldi növények, gabonafélék, repce, napraforgó termesztésével foglalkoznak. Három éve kezdték el a tyúktartást. A jelenlegi állatlétszámot szeretnék megduplázni, és a terveikben szerepel, egy új keverő és pelletáló kialakítása, illetve a száraztészta készítés elindítása is. Így valóra válna nagy álmuk, mégpedig a saját, termőföldtől az asztalig rendszerük létrehozása. A tojásértékesítést a piac mellett, éttermek, cukrászdák és házhoz szállítással is végzik. Szabina fiatalasszonyként, termelőként aktív a különböző közösségi média felületeken is. Persze a tojástermeléssel, illetve az ahhoz kapcsolódó hatósági szabályokkal, elvárásokkal gyakran meggyűlik a bajuk, azt mondja jó lenne, ha kistermelő barátabb lenne a feltételrendszer, nem elfelejtve például a higiéniai szabályok betartását. Szabina elnökként képviseli Csongrád-Csanád Vármegyében működő Gazdakör Gazdasszonyait, így más gazdálkodó családok, asszonyok nevében is aktívan tevékenykedik.

Egymásra épülő szántóföldi növénytermesztés és tojótyúk tartás, a gazdálkodói több lábon állás egyik jó példája, mindez megvalósul a hódmezővásárhelyi Répásháti Farmon.

 

Szerző: Benkő Zsolt
Fotó: Benkő Zsolt