Krisz's Chili

  • Csillag
  • Csillag
  • Csillag
  • Csillag
  • Csillag

Kettinger Krisztián

A kertészkedés már gyerekkoromban sem állt messze tőlem, a chilik termesztésével azonban csak 2016 tavaszán kezdtem ismerkedni. Akkor némi irodalomkutatást követően be is szereztem néhány magot, amit az ablakban kezdtem nevelni. Nyárra már egy fóliasátorba kerültek ahol csaknem kétméteresre fejlődtek, rengeteg termést produkálva. Meg is alkottam a termésekből az első szószomat és megdöbbenve tapasztaltam, mekkora erő lakozik egy ilyen kis ˝bogyóban˝. Egyre több termésem lett, így több, több fajta szószt tudtam készíteni különböző ízekkel és erősséggel. Olyannyira megtetszett az első szezon, hogy második évben már közel 600 palántám volt, köztük az akkor még számomra szinte új jalapeno. A mexikóiak kedvelt terméséből szószt és savanyúságot is készítettem, ami némi kísérletezés után olyan jól sikerült, hogy szinte függővé teszi a fogyasztókat. Új ötletekkel, alapanyagokkal és ízekkel kezdtem kísérletezni, így kialakítva a termékpaletta terveit.

A 2020-as szezon már januárban elkezdődött a magok csíráztatásával, amiket a tűzdelés után a lakás legkülönbözőbb pontjain ˝growboxokban˝ neveltem addig, amíg ki nem kerülhettek a fóliába.. Idén már 2500 növényt gondozok szabadföldben, illetve fóliasátorban.

Termékpalettánk igazán széles és színes. Megtalálható rajta a kellemesen bizsergető meggyszósztól a barnasörösön át a világrekorder csípősségű paprikából készült szószig számtalan gasztronómiai különlegesség. 

Árusító hely
Kóny 9144 , Mátyás király utca 22
Nyitvatartás
hétfő: 8:00-17:00 Telefonos egyeztetés alapján
kedd: 8:00-17:00 Telefonos egyeztetés alapján
szerda: 8:00-17:00 Telefonos egyeztetés alapján
csütörtök: 8:00-17:00 Telefonos egyeztetés alapján
péntek: 8:00-17:00 Telefonos egyeztetés alapján
szombat: 8:00-17:00 Telefonos egyeztetés alapján
vasárnap: 8:00-17:00 Telefonos egyeztetés alapján

Chutney

Kettinger Krisztián ( 9144 Kóny, Mátyás király utca 22)
1 000Ft / db

Fűszeres, csípős almacsatni, amellyel húsokat vagy szendvicseket tehetünk izgalmasabbá.. Kóstolásnál kezdetben az édes, később a fűszeres, csípős íz dominál.

 

106ml

Kaszás chiliszósz

Kettinger Krisztián ( 9144 Kóny, Mátyás király utca 22)
2 500Ft / db

Carolina Reaperből, azaz a világ jelenleg legerősebb paprikájából készülő chiliszósz. A Carolina Reaper 2013 óta őrzi elsőségét a ranglistán, belőle készített szószunk garantáltan könnyeket csal az ember szemébe.

 

100ml